Ki ez a nő?

A postáról jöttem ki éppen, még a csekkjeimet gyömöszöltem a tárcámba, amikor a sokadik érzékem bejelzett, hogy valaki nagyon néz. Odanéztem én is, egy fiatal srác tett úgy, mintha nagyon kínlódna a kerékpárja lakatjával, miközben engem sasolt, de kicsit sem feltűnés nélkül. Ha találó szeretnék lenni, azt kellene most írnom, hogy tátott szájjal bámult, de azt azért mégsem, de hogy lemerevedett pupillákkal és automatára kapcsolt fejfordító izmokkal, a követés érdekében, az tuti. Én felismertem, hogy ki ő. Tudtam, hogy most vészesen csikorognak neki odabent a fogaskerekek, millió emléket lapoz át a tudatával, hátha felsejlik benne erre a kérdésre a válasz: ki ez a nő és miért olyan ismerős? Láttam rajta, hogy nem fog neki beugrani, és még hosszú ideig ezen fog morfondírozni. Nem bírtam elviselni a tépelődését, megesett rajta szívem. Odamentem hozzá, köszöntem neki és megkérdeztem tőle hogy: megmondjam-e honnan ismerjük egymást? Persze rábólintott. Elmondtam neki, hogy néhány éve egy klubba jártunk kung-fu edzésekre. Jaaaa, tényleg. Aztán mentem tovább, és olyan jó érzéssel töltött el, hogy segítettem valakin.