Lassan gurultam a kocsival a piros lámpához. A két sávból a jobb oldaliban állt egy autó, beálltam mellé a belső sávba. Gondoltam nem helyi lehet az az autóban ülő ember, mert akkor tudná, hogy a kereszteződés után az ő sávja meg fog szűnni, becsatlakozik a belsőbe. És ó, ha ezt tudná, nyilván nem állt volna a jobb oldali sávba. Szóval meg is néztem kellőképpen, egy középkorú pasi volt, és ő is jól megnézett engem. Már éreztem mire gondol: "na most jól itt hagylak anyukám". Na én is gondoltam, hogy: "engem ugyan nem, apukám". Feszült pillanatok, izgatott figyelem, mikor lesz már zöld a lámpa? Nos, apukám az indulásnál szégyenteljesen alulmaradt, erre mondják a pasik "asszem", hogy állva hagytam, vagy mi. Aztán próbálta behozni a lemaradást, nyomta rendesen, de hát én is, mert nehogy már lehagyjon. Közben eltűnt az ő sávja, kénytelen volt mögém besorolni. Szerintem ettől fölforrhatott az agyvize, mert ahelyett hogy belátta volna, hogy most alulmaradt és békésen követett volna, irtó nagy baromságot csinált. Volt még annyi hely az úton, hogy jobbról(!) megelőzött, azonnal bevágott elém, beletaposott a fékbe, persze ettől én is, és bekanyarodott balra! Még szerencse, hogy ott volt az a kis kereszteződés, mert ha nem kanyarodik le, akkor elcsapja azt az emberkét, aki nagy nyugalomban tolta át a kerékpárját az úton. ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐrült.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Ja, a hétköznapi kis győzelmeink, kudarcaink:D
Én már attól is dühöngeni tudok, ha az orrom előtt vált pirosra a lámpa:)
MIÉRT előttem, miért nem utánam, a hátam mögöttinek, ráadásul akkor szoktam legjobban mérgelődni, amikor valaki tököl az orrom előtt, és amiatt nem jutok át a zöldön, -erre csak az tesz rá még egy lapáttal, ha a tökölős átmegy, én meg már nem:)
Nem szeretek veszteni. :)
Na mit gondolsz én miért nyomtam a pedált?
Az élet kínálta ezt a kihívást és én belementem a játékba. Legtöbben fel sem vennék a kesztyűt:)
Megjegyzés küldése