Telefon

Egy telefonhívást vártam ma. Nagyon-nagyon vártam. Ezt valahogy érezte az univerzum, mert mindenáron teljesíteni szerette volna a kívánságom. Furábbnál furább hívásaim érkeztek, a legszokatlanabb témákban és a legváratlanabb emberektől. (Hogy ők, hogy vettek ezt az adást, nem is értem.) Még aránylag későn is csengett, mikor már nem szoktak hívni. Olyankor persze mindig azt gondoltam hogy,………..pedig nem. Megérkezett a titkos hódolóm hívása is, aki rendszeresen felhív rejtett számról, majd azonnal leteszi. Egyszer olyan szívesen elbeszélgetnék vele, tényleg. Aztán újra megszólalt 11 óra felé. A villám ismét végig futott rajtam, a szívtájékomról indulva, és millió felé szóródva, mint a csillagfény.
Segítség kérés érkezett a telefonon.
- Gyere értünk, lerobbant a kocsi útközben….
- Máris indulok.
Felöltöztem, mert azért pizsamában csak nem indulhatok el, na nem magam miatt, mert én simán elmentem volna papucsban és pizsamában nedves hajjal, hanem a többiek miatt jobbnak láttam ruhában elindulni, meg különben is, ki tudja hol fogok kikötni. Azért a nedves haj az maradt, mert ugye sietni kellett.
Kegyetlen nagy vihar volt, ömlött az eső, a csatornák nem győzték elnyelni, az úttesten is vastagon állt a víz. Közben pedig, ahogy annak lennie kell egy ilyen izgalmas éjszakán, süvített a szél, csavarta a fák lombjait, villámlott és mennydörgött az ég, minden oldalról körbevéve. Na, most nagyon egynek éreztem magam a természettel, szeretem amikor az események így magukkal sodornak.
Megtaláltam őket, vészvillogva az út mentén, egyikük már ugrott is a kocsiba, és irány tovább segítségért.
Mennyi minden történt, pedig csak egy telefont vártam.
Akiét pedig vártam, nem vette az adást.