Futás

Irtó ronda lett a sarkam, véraláfutást növesztettem rajta. Elmentem ugyanis futni. Elég megrázó a gondolat önmagában, de néha bevetek ilyesmit is, a változatosság kedvéért. Ahogy kisétáltunk barátnőmmel a kerékpárútra, és indultunk volna futni, el kezdett esni az eső. Ugyan felmerült bennünk az a gondolat, hogy „akkor most mi legyen?”, de azonnal elvetettük a megfutamodás lehetőségét. Úgyhogy elindultunk az esőben. Élvezetes volt látni az autókból kitekintő megdöbbent arcokat, mi pedig vidáman visszanevettünk rájuk. Útközben éreztem már, hogy valami gond van a bal lábammal, de hogy mekkora, az csak otthon derült ki. (Azért otthon, mert amit elterveztem végigcsináltam, ha a lábam rohadtul fájt is közben, lefutottam amit kitűztem magamnak.) Az történt ugyanis, hogy az egy héttel korábbi 30 km-es gyalogtúrát sem heverte még ki a sarkam, és most bosszúból vízhólyag helyett vérhólyagot növesztett. Jó pár napig azon szörnyülködtem, hogy néz ki a lábam. Aztán rájöttem, hogy egy vérhólyag nem tud felszívódni, mint ahogy egy rendes vízhólyaghoz illik, ezért kénytelen voltam műtétet végrehajtani magamon. Erre fel kellett készülnöm, összeszedni a hozzávalókat, sebtapasz, kisolló, stb. Ezután következett maga a beavatkozás: felvágtam rajta a bőrt és kipréseltem a besűrűsödött vért. Nem volt valami szép látvány, de egyáltalán nem fájt (bezzeg amikor futottam mennyire). Hamar visszaforrt a felvált bőr és köszönöm jól vagyok.
Azóta még nem futottam újra.
Hiába, a kellemetlen emlékek…..
de majd feldolgozom…..
és megyek újra…..
majd egyszer…..
futni.