Régen 3.

Ez a videó még ugyanazon a napon készült, amikor kirándultam a "tourist guide"-al. Az országúton haladva, egy hatalmas birkacsordát kerültünk el épp.

Régen 2.

Egyik nap Indiában nagy dologra vállalkoztam. Egyedül mentem ki az ashramból a városba nézelődni. A többieknek nem volt kedve akkor velem jönni, én meg fogtam magam és elmentem. Volt a közelben még pár dolog, amit meg szerettem volna nézni. Hát azért egyedül sétálgatni ott, kissé más dolog, mint amikor többekkel van az ember. Ekkor mentem fel a hegyre ahhoz a fához, ahová egykor Sai Baba járt meditálni. A fa híres lett róla, és szinte mindig ül valaki alatta.

Amikor én jártam ott, ezt láttam:

Az úton még továbbhaladva egy múzeum van, aminek sajnos csak az udvarát tudtam körbejárni, megcsodálni, mert az épület előtte zárt be nem sokkal, mint ahogy odaértem. Itt szólított le egy indiai férfi. Be voltam parázva rendesen már a felbukkanásától is. Sűrű, sötét, zöld erdőben jártam, ahol egy lélek sem volt a közelben, és egyszercsak előkerült valahonnan egy középkorú indiai férfi és egyenesen felém tartott. Mindenféle horrorisztikus jelenetek futottak le az agyamban, hogy jaj velem most mi fog történni vajon. Odajött hozzám és felajánlotta, hogy elvisz rikhsa-val és megmutatja nekem Puttaparthi látnivalóit a környéken. Érdekelt a dolog, így megalkudtunk az összegben és elindultam vele kirándulni. Újfent megállapítottam magamról, hogy nagyon merész csaj vagyok. (Azért kicsit sem voltam ám betojva, mert azzal teljesen tisztában voltam, hogy bármit megtehetne velem, és akár nyomtalanul is eltünhetnék. De mit keresek Sai Babánál, ha ilyen jár a fejemben?) Nagyon sok szép helyre elvitt,  ha intettem, hogy fotózni szeretnék megállt. Mindig mindent megmutatott, elmagyarázott, olyan volt mint egy igazi tourist guide. Szerintem ő is élvezte ezt a kis közös kirándulásunkat. Szép, fehér nőt fuvarozni nem mindenapi dolog lehet nekik. Be is mutatom, mert természetesen őt is lefotóztam.

Mobilos blog

Be kellene állítanom a mobilos blogírást.

Sokszor előfordul, hogy jártamban keltemben ott a szöveg a fejemben, észrevétlenül is fogalmazok magamban. Aztán mire este géphez kerülök, minden eltereli a figyelmem, és arra sem emlékszem már mi történt aznap.

Ez meg milyen aktuális, friss, ropogós, blogolós élőközvetítés lenne.

Arra azért emlékszem a mai napból, hogy ismét a vasútállomásra kellett mennem. A vonat természetesen előreláthatólag 10-15 percet késett.

Őszi cucc

Mivel most amolyan átmeneti időszakot élünk, se nem hideg, se nem meleg az idő, mindig gond az éppen megfelelő öltözék kiválasztása. Jó, tudom erre való az átmeneti kabát, de az is lehet rövid, hosszú, lehet vastag, vékony, lehet bő, passzos, lehet élénk, pasztell, lehet egyszínű vagy mintás. Máris mennyiféle variációs lehetőség. Mert az a bizonyos átmeneti kabát mint legfelső ruházat, ilyenkor igen hangsúlyos szerephez jut. Az egyik azért nem jó a napi öltözethez, mert pl. kilóg belőle a hosszú pulcsi. Hosszú pulcsihoz hosszú kabát kell, és mégis hiába van hosszú kabát, ha az színében vagy stílusában nem passzol a hosszú pulcsihoz. És akkor a többi hozzávaló kellékről még szót sem ejtettünk. De nem is akarok. Csak azt akarom elmondani, hogy ma olyan szép idő volt. Leültem egy padra és csak élveztem a bársonyos napsugarakat. A nőket szoktam ilyenkor figyelni, ki hogyan variálja az öltözékét. Csizma vagy kiscipellő, sportcipő, szoknya, nadrág, kiskabát, nagykabát, kendő, sál, dzseki, pufi mellény, pelerin, gyöngyös, fényes, szöszös, puha, durva, csíkos, virágos, pöttyös, kockás, pepita.....fekete-fehér.....igen-nem.....

Konklúzió 13.

Amikor megyek valakiért az állomásra, biztosra vehető, hogy a vonat előreláthatólag 10-15 percet késik.

Kávé - Tea

Legutóbbi elmélkedésem témája az volt, hogy egy csésze forró kávét igyak-e, vagy egy nagy bögre gyümölcsteát. Mindezen tükörtojás evés közben merengtem, úgy fél kettő magasságában, a nem tudom mineknevezzem étkezésem közepette. Leginkább az volt az oka ennek a tépelődésnek, hogy mivel koronázzam meg e különleges hétköznapi alkalmat. Aztán mire megettem a tojásokat, gyorsan serényen már tudtam is a választ. A levezetés eredménye az lett, hogy iszom kávét is meg teát is. Mert a kávé az kávé, a tea meg tea és egyik sem helyettesíti a másikat. Úgyhogy most egyik oldalamon egy csésze kávé van, a másik oldalamon egy bögre forró gyümölcstea, és hol az egyikbe kortyolok, hol a másikba.

Kedves Nők!

Mielőtt legközelebb belemerülnétek a mélységes önsajnálatba, amikor valami nem az elképzeléseitek szerint alakul, jusson eszetekbe a következő történet.

A főszereplő egy fiatal anyuka, aki az első babájával több éves küzdelem után, - és az összes lehetséges mesterséges megtermékenyítési módszer kipróbálása, majd feladása után - spontán esett teherbe. Nyilván ebben sincsenek véletlenek, a baba akkor jött, amikor jönnie kellett, és minden külső beavatkozás nélkül. Akkor, amikor már mindent feladtak és az örökbefogadáson gondolkoztak. Egészséges kisfiuk született, akit nagy örömmel nevelnek. Eddig happy a történet, mert minden jó, ha a vége jó, de az igazi megpróbáltatást a következő terhesség hozta. Legnagyobb meglepetésükre már a tervezést követő második hónapban bekövetkezett és minden csodálatosan indult. Az egyik ultrahang vizsgálaton kezdett az orvos gyanakodni, hogy valami nincs rendben a magzattal, a nyaki redő vastagabb a normálisnál. Ezzel vette kezdetét az őrület. Minden lehetséges orvosi vizsgálaton részt vettek, magzatvíz mintavétel is volt, és minden normális eredményt mutatott. Az ultrahang vizsgálatok azonban továbbra is azt feltételezték, hogy a magzat fejlődésével valami gond van. Végül egy három órás 4D UH vizsgálat alakalmával mondták ki az anyukának a megdöbbentő eredményt. A magzatnak nem fejlődtek ki a szívbillentyűi. Azt mondta neki az orvos, hogy ne azon gondolkozzon, hogy elveteti-e vagy sem, hanem azon, hogy mikor fekszik be az abortuszra. Persze nem szalad az ember azonnal a kórházba elvetetni a várva várt gyermeket. Hiszen mi van akkor, ha még sincs semmi baja a babának? Ekkor jött még egy 4 hetes tortúra orvostól orvosig. Végül mégis döntést kellett hozniuk, és minden véleményt meghallgatva a terhesség megszakítása mellett döntöttek. Az orvosi vélemények szerint a baba már a terhesség végéig sem tudott volna életben maradni. Mire a döntés megszületett és sor került a beavatkozásra, a magzat már 16 hetes volt, ezért mesterségesen indították a szülést, mert az abortusz már nem jöhetett szóba. A jó magyar egészségügyi ellátás mellett az anyuka magára maradt a szülőszobán, mert egy másik kismama is akkor szült, és vele voltak elfoglalva. Közben az életképtelen magzat halva megszületett. Az anyuka 20 percen keresztül egyedül volt, ott zokogott a szülőasztalon, lába között a halott, 16 hetes magzatával. Mit élhetett át ez idő alatt?

Persze mindenki a saját keresztjét viszi, és mindenkinek a saját terhe a legnehezebb, de talán viszonyításképpen nem árt elgondolkodni rajta.

Könyvajánló 6.

Stanislaw Lem: Solaris

Eszem ágában sincs, hogy lebeszéljelek, csak annyit mondok: te emberként akarsz viselkedni egy embertelen helyzetben. Szép, szép, de hiábavaló. Sőt még az sem biztos, hogy szép, mert aligha lehet szép, ami ostobaság.

Délután

Délután a temetőben.

Lágy őszi nap sütött a szemembe, nem durván és tolakodóan, mint nyáron, hanem kellemesen, símogatóan, melengetősen. Néhány ember kószál csak rajtam kívül. Idegenek. Most mégis hasonlóak az érzéseink, elvesztett szerettünk sírját keressük. Már automatikus minden lépés. Ahogy megveszem a virágot az idős nénitől, ahogy átmegyek a hatalmas kovácsoltvas kerítésen és fordulok rögtön jobbra, megyek át a kis emelkedőn, keresztül a füvön. Emberek, holtak, szerettek. Egyre több embertől kell búcsút venni. Végül búcsú a saját élettől. Erre készítene fel talán a sok elvesztett, szeretett ember?

Körbetekintek a szememmel, lassan minden részem megérkezik a temetőbe, messziről keresem azt a helyet, ahol..... Már látom, igen, ott van. Megyek egyre közelebb.

Mindig olyan furcsa gondolataim támadnak ezen a helyen. És azt is megfigyeltem már, hogy az ember belső párbeszédbe elegyedik az eltávozott szerettel. Ugyanúgy elmondja neki a külső-belső történéseket, mint annak előtte, vagy még azokat is, amelyeket egyébként nem mondana el.

Most, hogy elkészült a gyönyörű szürke gránit síremlék, az jutott eszembe, hogy egy éjszakát itt kellene tölteni, itt aludni a kövön, pont fölötte a szeretett lény hamvainak. Tudom hátborzongató és abszurd egy átlagembernek, de sosem állítottam, hogy az vagyok. A magam részéről meg is tenném, semmi elképesztőt nem találok benne, de a másokra való tekintettel mégis elállok ettől a szándékomtól.

Közben a nap sugarai egyre laposabban terítik a temetőre fényüket. Egyre nagyobbak, hosszabbak az árnyékok.

Ideje menni.

Westend

Westend Hilton. Egésznapos program, oktatás. Pontosan mint egykor az iskolában, 45 perc előadás, 15 perc szünet. Ezeknek a rendezvényeknek még mindig a legjobb része az 1 órás ebédszünet. Átléptem a Westendbe és szemrevételeztem az összes étterem kínálatát, végül sztrapacska mellett döntöttem. Együtt ettem egy hosszú asztalnál jó pár idegen emberrel, csak ott találtam éppen helyet. Négy vidám, külföldi idős nyugdíjas volt az asztaltársak között. Lerítt róluk a laza, könnyed élet gondtalansága. A Burger King legnagyobb hamburgerét, a Whoppert nyomatták mindannyian, kólával. Olyan szokatlan volt a látvány. Az idősek sokszor csak nyavajognak, semmi sem tetszik nekik, a gyomruk már ezt nem bír, meg azt nem bír, így a diéta meg úgy, itt fáj, ott fáj, meg micsoda fiatalok kérem, hogy a többiről már ne is beszéljünk. Ők meg mint egy üde, vidám színfolt, remekül érezték magukat és örültek az életnek. Az jutott eszembe közben, hogy valahogy én is így szeretnék majd megöregedni. Belesímulva az akkori korszellembe, nem pedig mint aki valahol, valamikor lemaradt valamiről, aztán a lemeze is megakadt, és képtelen újat mondani, de már befogadni is.
Ebéd után tettem egy sétát körben az egyik szinten, és mivel még sok időm volt, és észrevetem egy nagyon jó helyen elhelyezett egyszemélyes fotelt, (ami éppen üres volt és lehet hogy rám várt) helyet foglaltam benne. Igen nagy területet érzékeltem minden irányból, úgy lentről, mint föntről, és teljes körben. Fölfelé a mozira láttam, ahonnan a pattogatott kukorica illata áradt. Lefelé tekintve az éttermek zsúfolt asztalait láttam, ahonnan folyton változó illatok érkeztek fölfelé. Szemben balról egy olasz fagyizó natural flavour színes krémjei kínálták magukat. Szemben jobbról egy sminkes üzlet szép lányai invitálták a hölgyeket  ingyen sminkelésre. Több mint félórát nézelődtem ebben a fotelben csücsülve, de ez idő alatt egyetlen nő sem élt a lehetőséggel. Ahogy én sem.  Kicsit távolabbról egy hangulatos kávézó illata ért időnként az orromig. Kicsi, sötét hely, asztalkákkal, mutatós bárpulttal, faragott szobrokkal. Inkább hasonlított egy nomád törzs beavatás előtti sátrához, mint egy kávézóhoz.
(Eszembe is jutott róla életem eddigi legütősebb kávéja, amit egy nyaralás alkalmával, mindig a vízipipázás mellé fogyasztottunk. Ébenfekete, sűrű, tömény, erős illatú, kicsit zaccos kávé, narancs és jázmin olajjal, cukor nélkül. Felejthetetlen, karakteres.)

És az egyhangú morajlássá változó, a háttérzenével keveredő zsongás minden irányból....

Ez a szünet tulajdonképpen egy egész jó meditáció volt.

Egy csoporttársam zökkentett ki belőle, ahogy rám kérdezett, hogy: te, errefelé kell menni a Hiltonhoz?
Ezek szerint vége az ebédszünetnek.

Nem is értem, hogy vett észre engem, azon az eldugott helyen a fotelban, két műfa között, a neon árnyékában ülve....

Tutti-frutti

Azt már megszoktam, hogy hangokat hallok belülről, hogy olyanokat látok, amiket mások nem, hogy olyasmiket érzek, amelyek megmagyarázhatatlanok, hogy a megérzéseim sokszor felfoghatatlanok, de hogy a padlizsánlila harisnyámat amit reggel felvettem, mitől éreztem tutti-frutti illatúnak, magyarázza már el nekem valaki.

Emailek

89 emailem érkezett a mai nap folyamán, te jóságos ég, lesz mivel szórakoznom este. Azért a folyamatot leegyszerűsítem ám, kinek van ideje ennyit végignézni? Az érdekteleneket kapásból törlöm, ami felkelti az érdeklődésem abba belenézek, de a csemegéket a végére tartogatom.

Szál

Amikor megtalálod azt az egy központi szálat, akkor minden el fog törpülni, ami azon kívül esik.
Mert minden más egy centrifugális erő kifelé sodrásává fog válni.
Középpontban, függőlegesen, mozdulatlanul azzal az egy szállal.

Hangulatok

Egy (kissé borongós szombat délelőttre való) finom teát iszom, ami tutira hozzátesz még az ember kényelemben, lustaságban elmerengő, semmittevős hangulatához. Ez az a bizonyos tojok a világra, csak én vagyok című hangulat. Azért a teát el kell hozzá készíteni, de megéri a fáradtságot. Forrázz le egy adag karamellás ceyloni fekete teát, tegyél bele két kávéskanál mézet, vékonyra szelt lime karikákat, és a lényeg: 5 cl hét csillagos Metaxát. Biztosan ízleni fog.
És a hozzávaló zene:

Mit csinálsz?

Ezt a nézést.......Már a csengetésről tudtam, hogy te fogsz jönni. Megjavul a komputer, működni kezd a nyomtató. Mit csinálsz, varázsolsz?


Én csak úgy vagyok. De úgy nagyon igazából. Már ha úgy igazából érted mire gondolok.

Futás

Irtó ronda lett a sarkam, véraláfutást növesztettem rajta. Elmentem ugyanis futni. Elég megrázó a gondolat önmagában, de néha bevetek ilyesmit is, a változatosság kedvéért. Ahogy kisétáltunk barátnőmmel a kerékpárútra, és indultunk volna futni, el kezdett esni az eső. Ugyan felmerült bennünk az a gondolat, hogy „akkor most mi legyen?”, de azonnal elvetettük a megfutamodás lehetőségét. Úgyhogy elindultunk az esőben. Élvezetes volt látni az autókból kitekintő megdöbbent arcokat, mi pedig vidáman visszanevettünk rájuk. Útközben éreztem már, hogy valami gond van a bal lábammal, de hogy mekkora, az csak otthon derült ki. (Azért otthon, mert amit elterveztem végigcsináltam, ha a lábam rohadtul fájt is közben, lefutottam amit kitűztem magamnak.) Az történt ugyanis, hogy az egy héttel korábbi 30 km-es gyalogtúrát sem heverte még ki a sarkam, és most bosszúból vízhólyag helyett vérhólyagot növesztett. Jó pár napig azon szörnyülködtem, hogy néz ki a lábam. Aztán rájöttem, hogy egy vérhólyag nem tud felszívódni, mint ahogy egy rendes vízhólyaghoz illik, ezért kénytelen voltam műtétet végrehajtani magamon. Erre fel kellett készülnöm, összeszedni a hozzávalókat, sebtapasz, kisolló, stb. Ezután következett maga a beavatkozás: felvágtam rajta a bőrt és kipréseltem a besűrűsödött vért. Nem volt valami szép látvány, de egyáltalán nem fájt (bezzeg amikor futottam mennyire). Hamar visszaforrt a felvált bőr és köszönöm jól vagyok.
Azóta még nem futottam újra.
Hiába, a kellemetlen emlékek…..
de majd feldolgozom…..
és megyek újra…..
majd egyszer…..
futni.

Van ami

Van ami pénzbe kerül és van ami nem, mégis sokkal jobban meg kell dolgozni érte. Ez az, ami megfizethetetlen.

Rikhsa

Nagyon izgalmas egy ilyen járgányon utazni abban a káoszban, ami az indiai utakra jellemző. Pedig ez itt csak egy falu főutcája. Éppen megyek kifelé, a falu szélén található ayurveda klinikára, ahová kezelésekre jártam. "Bajom" az nem volt, de nagyon kíváncsi voltam, mit csinálnak velem. Kétféle "szert" írtak fel nekem, az egyik az egy sötétbarna pici, puha tabletta volt, a másik pedig egyféle folyadék, amit vízbe adagolva kellett elfogyasztani. Megettem, megittam mindent, amit felírtak, betartottam az utasításokat. Azonkívül délelőttönként gőzkabin kezelést és olajos teljes testmasszázst, esténként pedig jógát javasoltak. Örömmel befizettem egy 10 napos kúrára, mert hihetetlenül olcsó volt mindez, az itthoni árakhoz viszonyítva. És igaz, hogy nő vagyok, és egy férfi még jobban értékelné, de kevesen mondhatják el magukról, hogy indiai nők masszírozták. Különben sokkal erősebben és dinamikusabban masszíroznak, mint ahogy felénk szokás. Azok a jógafoglakozások pedig felejthetetlenek. A klinika tetőteraszán tartotta az öregnek korántsem látszó, fiatalos és rugalmas, de mégis 82 éves jógi az órákat. Körben a láthatáron a hegyek, dombok vonulata, a lenyugvó nap vöröses fénye ragyogott, és a gyakorlás végére lassan besötétedett. Jógázni az indiai naplementében, semmihez sem fogható élmény. Közben jól elkanyarodtam a rikshától, de hát onnan jött ez az egész, hogy épp indulok egy masszázsra:)

Mintha

Ma egy pillanatra szoborrá váltam.
Mint amikor megáll a film a moziban,
olyanná vált a világ körülöttem.
Furcsán éreztem magam,
de ezen nem is csodálkoztam,
mert épp szobor voltam.
Nem értettem, mi történt velem.
Mintha ő állt volna velem szemben.
Ez meg, hogy lehet?
Hiszen még nem láttam,
akkor hogy ismerném meg?
- Ki vagy Te?
Küldtem kérdésem felé.
- Én egy vagyok a sok közül,
nincs közünk egymáshoz,
habár örülnék neki.
Ekkor hirtelen minden
újra mozdulni kezdett,
és a film pereg tovább…..

Majmok

A majmok az ajtónk előtt játszottak, a szobánkba is örömmel bejöttek volna. A kiürült gyümölcsleves flakon édes cseppeket rejt még magában.