Ébredés

A régi időkben kezdődött történet folytatja útját. A szereplők már észrevették egymást a tömegben. Valami furcsa erő vonzotta tekintetüket egymás felé, de csak a távolból szemlélték a másikat. Nem értették mi ez a furcsa érzés, ami keresésre késztette őket. Mindannyian ott voltak pontosan akkor, ahogy azt egykoron megbeszélték. Ugyanannak a városnak ugyanazon a hatalmas téren, ahol utoljára találkoztak 243 évvel ezelőtt. A felszínes ok, ami idehozta őket éppen ekkor, hétköznapian banális volt. Még nem tudták, valójában miért vannak itt. Szunnyadó emlékeik csak most kezdenek ébredezni, a megismerés vágya felé terelve gondolataikat. Hirtelen a tekintetek egymásra találtak a tömegen át. Lassan, mintha egy mély kútból kerülnének a felszínre, derengeni kezdtek az elmúlt közös emlékek pillanatai, s ezzel minden, egykoron együtt átélt érzelmet a felszínre sodortak.
A régi történet folytatódni fog.
A szereplők már tudják, miért vannak itt és most.

Itt van...

Itt van velem most is.
Itt látom az arcát magam előtt.
Hozzám beszél…...pedig nem mozog a szája.
Engem néz……pedig csukva van a szeme.
Engem simogat…...pedig nem mozdul a keze.
Engem vígasztal…...pedig az ő ideje múlt el…...

Gyász

Tudom, hogy most is itt vagy,
Velem.
Tudom, hogy beszélni szeretnél,
Hozzám.
Tudom, hogy segíteni akarsz,
Nekem.
Tudom, hogy mindent megteszel,
Értem.
Tudom, hogy nagyon szeretsz,
Engem.
Apám.

Original

Az alapanyag a szüleim érdeme, de a művész én vagyok. 100% eredeti, mert a saját fejem után megyek, és nem hagyom, hogy mások belém szóljanak.

Valahol olvastam

A lélek éneke

Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyerek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják.

E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét. Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket. A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával, vagy a házasságkötési ceremónián.

Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.

Ki akarja?

Egy vérbeli diplomata képes elérni nálad azt, mintha te akarnád azt, amit tulajdonképpen ő akar, miközben ezt te észre sem veszed. Ezért ha elbizonytalanodsz, vizsgáld meg megkérdőjelezhető helyzeted, és próbáld felismerni, hogy egy külső hatás gyakorol-e rád bizonyos erőket, vagy letisztult belső szándékod szerint cselekszel.

Shopping

Aki jár nagyobb üzletekbe bevásárolni, biztos volt már része abban, hogy kedves önkéntesek felajánlják a segítségüket és visszatolják a bevásárló kocsit helyette. Ilyenkor persze mérgelődik is egy kicsit az ember, hogy a fenébe, miért pont én hozzám jött ide. Aztán mérlegelni kezdi a helyzetet, hogy megér az nekem 100ft-ot, hogy visszatolja a kocsimat. Aztán azon kezd el morfondírozni, hogy szerencsétlen, hogy süllyedhetett idáig, hogy így kelljen keresnie a kenyerét, és elkunyerálnia a kipakolt bevásárlókocsit. Vajon mennyi pénzt keres vele mondjuk 8 óra alatt?

Én mindig odaadom a bevásárlókocsimat. Egyszerűen nem is lenne pofám nem odaadni, ha végigtekintem a helyzetet: az autómmal kényelmesen odagurultam, a csomagtartót jól megpakoltam, és akkor sajnáljak egy nyomorult 100-ast?

Most legutóbb egy ugyanilyen eset után, szégyen, vagy nem szégyen, (nekem még vannak érzéseim) könnybelábadt a szemem amint beültem az autóba. A gyerekem volt osztálytársának az édesanyja jött oda hozzám. Már akkoriban is nagyon nehéz körülmények között éltek, a gyerekkel is sok gond volt az iskolában. Ez a szerencsétlen anyuka is ott ült az osztályban a szülői értekezleteken, a karácsonyi műsorokon, az anyák napi ünnepségeken........

Miért van ez így? Mit és hol rontott el? Ki tehet róla?

És hogy élném meg, ha nekem kellene tolnom a bevásárlókocsit és ő ülne az autóban?

Bújócska

Ha a teremtés átláthatatlan szövevényes hálójának nem véletlenszerűen összekapcsolódó eseményeinek sorában mégis véletlen a blogomra tévedtél, és valamiről megismertél, akkor küldj egy füstjelet, vagy mondd azt hogy ipiapacs 1, 2, 3.

Majdnem tökéletes

Az egyik nap egy fontos esemény kapcsán meg kellett alkotnom a majdnem tökéletes megjelenést. Csak azért a majdnem tökéletest, mert ha tökéletes lett volna, nem írnám ezt a bejegyzést.

Szóval felvettem az egyik gyönyörű ruhám, a mi szexisen símul a testemhez, miközben a térdemnél izgatóan fodrozódik, és kiemeli és hangsúlyozza minden női mozdulat szépségét. Felvettem hozzá egy fekete velúrbőr tűsarkú cipőt, aminek a sarka fekete lakk, és oly kecses, és oly magas, mint én. (Van ám önbizalmam elég:)) Hogy tökéletes legyen az összhang, fekete neccharisnyát vettem fel hozzá, természetesen combfixet, hogy a testhez símuló ruhám harmóniáját ne zavarja meg egy átütő harisnyanadrág dereka. Megfogtam a szoknyám és lassan jobbra-balra ringatózva felhúztam, hol az egyik, hol a másik oldalon egy kicsit, mígnem teljesen derékig emeltem. Közben az egyik lábammal felléptem az ágy szélére, miközben hátrafelé kidomborítva rajzoltam egy nagy körívet a csípőmmel. Természetesen mindezt a tükör előtt csináltam, check-oltam magam: minden rendben van, hozom a formám. Majd előkészítettem a kiegészítőket is. Felvettem az ékszereimet, egy gyönyörű, rengeteg apró Swarowsky kristályból álló dekoratív gyűrűt, egy hatalmas kristályokból álló karkötőt, és szintén egy kristályokból álló nyakláncot és fülbevalót. A fülbevaló igen figyelemre méltó példány, lassú, laza mozgásával a vállamat súrolja és közben halkan csilingel a fülemben. Mikor vásároltam, hosszas nézelődés után választottam ki a megfelelő darabot. Laza hullámokba sütött hajamba két oldalról egy-egy kristály hajcsatot dugtam be, mintha csak épp odaejtették volna őket. Utolsó darabként feltettem bal csuklómra az órámat, ami egy karkötős ékszeróra, természetesen az óralap körül ez is kristályokkal kirakva. Még vállamra dobtam aprócska fekete kistáskámat és már indultam is. Időre mentem, és mivel a telefonom nem vittem magammal, gondoltam milyen jó, hogy most legalább van rajtam karóra, mert egyébként nem szoktam hordani. Rá is néztem mennyi az idő, de ez teljesen reflexes volt, mert már abban a pillanatban egész másra gondoltam, mert hogy mennyi az idő, az már a tudatomig nem jutott el. Csak jóval később, az est folyamán vettem észre, amikor újból az órára pillantottam, hogy 3/4 12-t mutat. Ez érdekes, gondoltam, mert 17-órára jöttem erre a helyre, nem lehet hogy most ennyi az idő. Hát nem is volt az, mert az órám nem járt. Sebaj, gondoltam, tökéletesen illik az öltözékemhez, csak ne kérdezze meg senki tőlem, hogy mennyi az idő:):):)

Ez volt az én majdnem tökéletes megjelenésem egy tökéletlen karórával, de hát mit számít az idő?

AZ

Van benne valami végtelen…….ami elpusztíthatatlan, soha meg nem semmisülő, ami mindig is létezett és létezni fog. Amit egyszer csak észreveszel, amiről mindig is tudtad, hogy van, de még nem láttad. Mert nem láthattad. Ami, ha elhalványulni tűnik is, mindig újra és újra visszanyeri ragyogását, szinte a semmiből képes újjászületni. Ebből tudhatod, AZ mindig is AZ volt, csak a Te látásod homályosodik el néha.

A Te szemed ragyogása az, ami visszatér.

Ezt őrizd.

Akkor AZ is a Tiéd marad, ami mindig is a Tiéd volt és ami mindig is a Tiéd lesz.

Együtt a semmi tetején

Együtt ülünk a semmi tetején. Te meg én. Huncutul összekacsintunk: milyen jó helyet találtunk magunknak. Külön a világtól, de mégsem elszakadva tőle. Honnan jöttél te és honnan jöttem én. Végül is mi mindannyian ugyanonnan, de különböző utakon. Mind egyfelé tartunk, ha éppen távolodni látszunk egymástól,,,.....akkor is. Útközben vagyunk, mindig, mindenhol. Itt a semmi tetején is, mert nem lehet itt maradni, menni kell vissza az időbe, nincs megállás, csak látszólag.

Körforgás

Ne akard elvenni, mert akkor nem tudom odaadni.
Te pedig add oda, amíg van mit odaadnod.

Quo vadis Domine?

Az élet leglényegesebb kérdése: hová mész Uram?
Ha meg akarsz ismerni egy embert, csak erre a kérdésre keresd a választ. Akkor sokkal hamarabb megismered őt, mintha a szokásos társadalmi beidegződések alapján, a kérdezz-felelek játékot játszva elindultok a megismerés ösvényén. Akkor fogod látni igazán ki ő, amikor megfigyeled, hogy mi az, ami felé mozdul, milyen irányba tesz lépést, lépéseket. Ebből tudhatsz meg róla a legtöbbet és a legőszintébb, legigazabb lélekrezdülést, amit semmiféle szóval felülírni nem lehet.

Csak erre figyelj.

Minden más lényegtelen.

Reggeli kaland

Előfordult már Veled, hogy reggel, még kómásan kóborolva ritkán látott barátaid otthonában, egyszer csak feltekint Rád a nappali szőnyegéről a házigazdák óriási méretűre növekedett erdélyi kopója, AKIVEL akkor találkoztál először?

Velem ez megtörtént, és igencsak meglepődtem, amikor korán reggel megláttam a házőrzőt bent a nappaliban. Gondoltam, jobb róla tudomást sem venni, megyek tovább úticélom, a mosdó felé. Na, a kutyának sem kellett több, felpattant a szőnyegről és csendesen utánam iramodott. Én persze csak mentem tovább, rendületlen. Amint átléptem a küszöböt, a kutya balról beelőzött, és átvette az irányítást. Ment tovább előttem, egyenesen a mosdó felé, ahová én is tartottam. Kíváncsi voltam, milyen tervei lehetnek a kutyának azonkívül, hogy engem nyilvánvalóan nem tekintett betolakodónak. Amint a mosdóhoz értünk, felkapcsoltam a villanyt és kinyitottam az ajtót. Szerintem a kutya tudta mire készülök, mert pofátlanul betolakodott előttem. Kíváncsiságom egyre csak növekedett e meghökkentő reggeli események hatására. Aztán hallom ám, ahogy a kutya hangos nyelvcsattogásokkal lefetyel. Na, gondoltam, szegénynek biztos itt van a vizes tálja, hát hagy igyon, ó hát ez volt a baja. Közben vettem a bátorságot és benéztem a fürdőbe. Látom ám, vizes tál gyanánt a WC-ből csillapítja szomját az eb. Hú, mást nem tehetek, meg kell várnom amíg ő végez, majd aztán következek én, hát mégiscsak ő van itthon, övé az elsőbbség. Nagy sokára abba is hagyta a lefetyelést, de nem akaródzott neki átadni a terepet nekem, hanem letelepedett a fürdőkád előtti szőnyegre. Na gondoltam ez szép lesz, kettesben egy idegen kutyával a mosdóban?! Most mit csináljak pl. az ajtóval, becsukjam, vagy ne csukjam??? Hát becsuktam. Inkább maradjon a kutya, mint egy betévedő látogasson meg wc-zés közben. Volt még némi aggályom, mert éppen meg volt a női havibajom, és nem tudhattam milyen hatással lesz a "vér szaga" az ebre. Igencsak felélénkült, emelgette a fejét, nagyokat szippantott a levegőbe, én pedig le sem vettem róla a szemem. És közben kedves mély hangon búgtam neki, hogy jóóó kuuutya..............jóóó kuuutya..............üüügyes kuuutya.........

Aztán eme reggeli mosdós kalandot túlélve vettem a bátorságot és továbbmentem a konyhába, hogy egy kis kávézással levezessem a feszültséget és átgondoljam a történteket:)

Villám

Amikor először csap beléd egy felismerés villáma, nagy mennydörgés lesz benned..........magad is beleremegsz. A rezonancia tovább terjedve, mint egy koncentrikus kör, mindenkire hatással lesz körülötted. Mindent felkavar, mindent felborít, még az egyensúlyodat is elvesztheted közben. Megrémülsz. Mi ez? Mi történt? Miért történt? De csak nyugalom.......majd meglátod, milyen csoda történt veled. Lassan minden a helyére kerül benned.............persze egész másképp, mint addig volt. Megváltozol. Sokszor magad is csodálkozol magadon. Ez időnként zavar. Nem értesz még mindent. De eljön az a nap, amikor a következő villám mindent megmagyaráz........és mindent felkavar.......és minden újrarendeződik.......és........

Képzelt beszélgetés

- Gyere, mutatok neked valamit! Nézd csak meg azt ott!
- Hát ez nekem nagyon nem tetszik.
- De hát nem látod mennyire különleges, milyen nehezen hozzáférhető? És most itt van a szemed előtt, csak be kellene állnod a sorba. A Tiéd lehetne.
- Köszi, de ez számomra nem értékes. Nem is értelek, valahogy más embernek gondoltalak. Most meg vagyok döbbenve rajtad.
- Miért? Mert nekem más a véleményem? Most ezért lettem rossz ember a szemedben? Miből gondolod hogy a te véleményed a helyes és nem az enyém? Lehet, hogy te látod rosszul a dolgokat. Ez eszedbe jutott egyáltalán?
- Nem. Ez egyáltalán nem jutott az eszembe. Mert meg vagyok győződve a magam igazáról. Mégis hogy képzelted? Azt hitted odamegyek és beállok abba a sorba? Hát kösz nem. Akkor inkább Te sem kellesz.

Tér- Idő

Nem ismerjük egymást.
De valamiért összehozott minket ez a teremtő gépezet. Örülök, hogy megosztod velem a tér és az idő e közös intervallumát, és engem olvasol.

Kérdések

Most akkor mi legyen?

Megtegyem vagy ne tegyem?

Belemenjek, vagy ne menjek bele?

Túl sokat gondolkozom időnként azt hiszem egyes dolgokon. De nem gond az. Így legalább végigjátszom az agyam minden tekervényének az összes variációs lehetőségét. Használom a drágát, nehogy azt higgye, rá semmi szükségem sincs. Végeredményt nem is keresek, mert az közben alakul, az események során folyamatosan változik. Jönnek új szereplők, mások eltűnnek. Jönnek új szempontok, mások eltűnnek. Szóval mindennap új koktélt keverek magamnak:) Érdekes dolog követni a fejemben lejátszódó eseményeket. Közben a fő kérdés mellett párhuzamosan fut az a kérdés, hogy vajon melyik variáció fog bejönni? Akár valószínűségszámítási feladatot is lehetne belőle készíteni, de tudjuk, az élet kiszámíthatatlan, így fölösleges lenne ilyesmivel bajlódni.

Szóval a nagy kérdés továbbra is nagybetűkkel villog a szemem előtt: belemenjek, vagy ne menjek bele?

Barátom bölcs meglátását hallgatva viszont minden további gondolatfolyamat magától megállt a fejemben.

Azt mondta: semmit sem veszíthetsz, ami tényleg számítana, és mindent nyerhetsz ami viszont igazán számít.

Akkor meg mi a fenének gondolkoztam én ezen ennyit? Még jó hogy vannak az embernek bölcs barátai és odateszik a nyilvánvalót az orra elé.

India

Menj el Indiába. Egy másik ember fog onnan hazatérni.

Most mondhatod azt, hogy én jóban vagyok magammal, miért kellene változnom? Mert a változás az élet része, ha már nem változol együtt áramlásban az élettel, akkor halott vagy.

Én úgy mentem Indiába, mintha csak valamelyik szomszédos országba utaznék. A kíváncsiságom vitt, hogy lássam, halljam, érezzem mindazt, amiről mások oly nagy áhítattal beszéltek Indiával kapcsolatban. Nem hittem el, hogy ilyen óriási hatással tud lenni az emberre. Ezért meg akartam tapasztalni a saját bőrömön. Hát sikerült.
Az első napokban haragudtam a barátaimra: hogy hozhattak engem ilyen szutyok helyre, hát nem ismernek? Arra gondoltam, most azonnal vissza kellene fordulnom, és hazamenni, mielőtt kipakolnék bárhová is. Mivel ez nem volt kivitelezhető, 1-2 csekély okból kifolyólag, kénytelen voltam az előre tervezett 3 hetet ott tölteni. Durcásan megadtam magam: jó, akkor jöjjön aminek jönnie kell, lesz ami lesz, tetszik vagy nem tetszik, ez van, ha már voltam olyan hülye, hogy idejöttem. Azután persze, amikor az ember sikeresen túltette magát a kezdeti sokkon és ellenálláson, jöhet az addig észre nem vett mindennapi csodák felfedezése. Még akár szerelmes is lehet, ha nem vigyáz kellőképpen.
Minden addig felépített értékrended összeomlik ott.
Ha nem hagyod magad a-t-o-m-j-a-i-d-r-a hullani, akkor törni fogsz és az sokkal fájdalmasabb lesz.
Csak hagynod kell magad.
El nem kerülheted.
Ott új ember épül belőled.

Üdvözlet

Ahogy a dolgok vannak.....
.....mármint az én számomra.

Lehetnének a Tiéid is, ha Te lennél én.