Tegnap volt

Kecskeméten rendezték meg a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságot. Tegnap volt a maratoni futam, a versenyszámok közül a legizgalmasabb. 8 akadálypályán, 79 kocsi mérte össze a tudását. Fergeteges a verseny, a vágtázó lovak látványa magával ragadja az embert. A 4-es és az 5-ös pálya között vágtáztunk mi is egy darabig, aztán stabil, jó helyet foglalva maradtunk az 5-ösnél. Persze minden kocsinak hatalmas szurkolótábora van, akik pályáról pályára haladva végigrohanják velük a terepet. Egy ilyen futamba mi is beszálltunk, Lázár Zoltánt kísértük volna az 5-ös pályáról a 6-osra, de már csak a 7-esen volt hely, ahonnan látni is lehetett valamit, ezért menet közben irányt váltottunk. Több tízezer ember futva a terepen, zászlókkal..........tisztára olyan feeling-je volt, mintha az ember most indulna a nagy ütközetre egy csatában:-) Kívülről tekintve pedig olyan, mintha valami bivalycsorda vágtatna át a szavannán:-)

Ennyi különbséget jelent benne lenni valamiben, vagy kívülről nézni azt.....

Azért tiszta horror is egy ilyen verseny. Láttam Lázár Vilmost, amikor az 5-ös pályán megsérült az egyik lova, és lúdbőrözve, könnyezve, tapsolta végig mindenki, amíg elhagyták a pályát, a lesántult lóval. Még az is kétséges volt egy darabig, vajon mi lesz a ló sorsa, eltört-e a lába. A 3-as pályán Lázár Zoltán esett le a kocsiról, megbokrosodtak a lovak és beakadva húzták őt egy darabon. A válla rándult meg, és utána már csak azért is, becsületből, de végigment minden pályán. Láttunk a mérőbódénak csapódó kocsit, a segédhajtó több métert repült, mentővel szállították el. Láttunk a lovakon rengeteg sérülést, amint szorosan az akadály mellett haladva, annak nekimenve vagy vágódva megsebződtek. A legdurvább az egy kb. tenyérnyi, majdnem egészen leszakadt combizom volt. Ezeket nem elrettentésképpen mondom, de hozzátartoznak.

Amikor legközelebb újra Magyarországon lesz fogathajtó bajnokság, mindenképp el kell rá menni, mert csodálatos az egész rendezvény és hatalmas élmény.