,,,

Számomra akkor a legszánalmasabb egy ember, amikor pontosan tudom, látom és érzem, ahogy "csúsztat". Mivel tudom, látom, érzem, ezért értem is, és az érdekei nyilvánvalóvá válnak. Fájdalmas így belelátni emberekbe.

Konklúzió 15.

Mindent ki lehet bírni. De ezt mindig csak azután tudod meg, hogy már kibírtad.

Egyszer

Egyszer egy délután történt velem valami, ami újra bebizonyította nekem azt, hogy ha a világom szép, a világ is szép.


Aztán aznap este is történt velem valami, ami újra bebizonyította nekem azt, hogy ha a másik világa nem szép, a világ sem szép.

Melyik világot válasszam? Csakis a sajátomat. Abban én teremtek.

Simply

Egyszerűen csak nézem és csodálom, hogy ki lakik ebben az emberben.

Temetőben

Lágy őszi nap sütött a szemembe, nem durván és tolakodóan, mint nyáron, hanem kellemesen, simogatóan, melengetősen. Néhány ember kószál még rajtam kívül. Idegenek. Most mégis hasonlóak az érzéseink, elvesztett szerettünk sírját keressük, ahol utoljára búcsúztunk tőle. Már automatikus minden lépés. Ahogy megveszem a virágot az idős nénitől, ahogy átmegyek a hatalmas kovácsoltvas kerítésen és fordulok rögtön jobbra, megyek át a kis emelkedőn, keresztül a füvön. Emberek, holtak, szerettek. Ahogy telik az életünk, egyre több embertől veszünk búcsút. Végül búcsú a saját élettől. Erre készít fel minket a sok, elvesztett, szeretett ember?

Körbetekintek a szememmel, lassan minden részem megérkezik a temetőbe, messziről keresem azt a helyet, ahol..... Már látom, igen, ott van. Megyek egyre közelebb.

Mindig olyan furcsa gondolataim támadnak ezen a helyen. És azt is megfigyeltem már, hogy az ember belső párbeszédbe elegyedik az eltávozottal. Ugyanúgy elmondja neki élete történéseit, mint annak előtte, vagy még azokat is, amelyeket egyébként nem mondott volna el….

Most, hogy elkészült a gyönyörű szürke gránit síremlék, az jutott eszembe, hogy egy éjszakát itt kellene tölteni, itt aludni a kövön. Tudom hátborzongató és abszurd, mégis megtenném. Semmi elképesztőt nem találok benne, de másokra való tekintettel mégis elállok ettől a szándéktól.

Közben a nap sugarai egyre laposabban terítik a temetőre fényüket. Egyre nagyobbak, hosszabbak az árnyékok.

Ideje menni.

Csak egy...

Csak egy fénypont volt, ami egy pillanatra feltűnt....
Jött vele pár gondolat. Próbáltam elkapni, sorba rendezni őket, de nem voltam elég résen. A vége már elszállt. Nem emlékszem rá. Pedig úgy érzem abban volt a lényeg. Talán legközelebb….

Könyvajánló 8.

Ez akadt ma a kezembe, gondoltam beteszem ide....

Régi-régi, de nagy port kavart könyv az ezokultúra kezdeteiből.

JAMES REDFIELD: A MENNYEI PRÓFÉCIA

Ez a leírás nem a regényből való részlet, hanem egy elemzése a nyolcadik felismerésnek.

Nyolcadik felismerés:

AZ INTERPERSZONÁLIS ETIKA

A többi emberhez való újszerű viszonyulás révén lehet kihozni belőlük a lehető legjobbat. Ez a kulcsa annak a titokzatos folyamatnak az állandó működéséhez, hogy a válaszok mindig megérkeznek.

A kézirat elmagyarázza, hogyan segítsünk azoknak, akik meghozzák számunkra az általunk keresett választ.

Ha valaki keresztezi utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. De az, hogy át tudjuk-e venni az üzenetet, attól függ, miként reagálunk ezekre a találkozásokra.

Ha az ember mélyebb szinten figyel meg valakit, észreveheti a valódi énjét a magára öltött álcák alatt. Ha erre a szintre koncentrálunk, a vizsgált személy arcának finom rezdüléséből kiolvashatjuk, hangjának más csengéséből meghallhatjuk, mit gondol, mi az igazság.

Úgy koncentráljunk az emberekre, hogy egyúttal energiát küldjünk nekik. Ha valaki ellenszenvet vált ki belőlünk, ne visszatetsző vonására koncentráljunk, ne haragosan nézzünk rá, hanem vegyük észre szépségét vagy más értékét, és íly módon energiát küldjünk felé. Ehhez már bizonyos „lelki nagyságra" kell tudnunk szert tenni.

Az ember beszéljen, ha rajta a sor, és sugározzon energiát, ha valaki másnál van a szó. Az így együttműködő emberpár vagy csoport tagjainak emelkedik az energiája és rezgésszintje. Ily módon mindenki egyéni energiája egy közös energiabankká egyesül. Itt minden csoporttag tudja, mikor szólaljon meg és mit mondjon. Ez a tudatos társalgás, amelyben mindenki igyekszik a többiekből a lehető legtöbbet kihozni, ahelyett, hogy „uralomra" törne fölöttük. Így létrejönnek a szerelmi kapcsolatnál is említésre kerülő „szuperszemélyek" vagy más néven - a múltból ugyan némi pejoratív felhanggal csengő, de valójában igen pozitív egyének - a „magasabb rendű személyek".

A kézirat itt lényegében egy teljes, új etikát ír le. Az Interperszonális Etika arról szól, hogy még több üzenet jusson el mindenkihez. Ha az emberek eszerint bánnának egymással, az mindenkinek a fejlődését elősegítené.

A Nyolcadik felismerés óva int attól, hogy - esetleg elvakult kötődéseink (személyhez, elvhez, stb.) miatt – megtorpantsuk fejlődésünket.

Fontos rész a gyerekekkel való bánásmód. A felnőtt egyszerre csak egy gyerekre tudja összpontosítani a figyelmét. Ha a felnőttek számához képest túl sok a gyerek, akkor a felnőttek túlterheltté válnak, és nem tudnak elegendő energiát adni, a gyermekek pedig versengeni fognak a felnőtt idejéért. Emiatt az emberek megtanulják kitágítani a család kereteit a vérrokonság határain túlra is. Így mindig lesz valaki, aki képes teljes figyelemmel fordulni a gyermek felé. Egyébként - a gyermek fejlődése szempontjából - jobb is, ha nem minden energia származik ugyanattól az embertől. Gondoskodjék azonban bárki a gyermekről, teljes figyelmét neki kell szentelnie!

A kézirat megmagyarázza a szerelmi kapcsolatok problémáját is. Amikor felüti fejét a szerelem, a két ember tudattalanul árasztja egymás felé az energiát. Ez egy igen feldobott érzés, melyre sokan áhitoznak és ezért - sokszor bármi áron is - keresik a szerelmi kapcsolatokat. Az emberek zöme ezt a „felpörgetett" érzést a partnertől várja és elvágja magát az univerzális energiaforrástól. Ekkor a szerelmesek többnyire hatalmi drámájukhoz folyamodnak, amivel manipulálják egymást és a szükséges energiát maguk felé terelik. A kapcsolat - rossz esetben - hatalmi harccá válik. E szerelemmel kapcsolatos problémák még a gyerekkorban kezdődtek otthon, a családban. Az ottani „energiaharcok" miatt nem voltunk képesek integrálni önmagunk ellenkező nemű oldalát. Azért kötődik az ember az ellenkező nem valamelyik tagjához, mert tulajdonképpen szüksége van az ellenkező nemű energiára.

Létezik azonban az Univerzummal harmóniában élő emberi lényben az a misztikus energia, amelynek belső forrásából elvileg mindenki meríthetne, és amely kétnemű, férfi és női egyszerre. Ha spirituális fejlődésünk megfelelő, akkor meg tudunk nyílni mindkét energia irányában, de az evolúciónk kezdetén ez még nehéz. Idő kell ahhoz, hogy az integráció folyamata végbemenjen. Az igazság az, hogy eddig mindannyian megrekedtünk azon a fejlődési fokon, amikor az ellenkező nemű energiát önmagunkon kívül keressük, a nő egy férfiban, a férfi egy nőben. (Jó esetben, ugyanabban a partnerben, legrosszabb esetben - szexuális torzulásként - ugyanolyan nemű partnerben.)

Fejlődésünk kezdetén automatikusan kezdtük elfogadni az ellenkező nemű energiát. Ez is természetesen árad be lényünkbe a világmindenségből. De - a dolgok kellemesebbnek tűnő megoldásaként - ha felbukkan egy olyan ember, aki közvetlen formában kínálja ezt az energiát, akkor könnyen elvágjuk magunkat az univerzális forrástól.

A kézirat szerinti megoldás, saját erőnkből kell teljessé tennünk magunkat. Szilárd, őszinte alapra kell helyeznünk kapcsolatunkat. Ha ezt megtesszük, akkor emberi kapcsolataink magasabb rendűek lesznek. Ha - adott esetben - ilyen alapon vesz részt mindkét fél a szerelmi kapcsolatban, akkor a férfi és a nő, mint egy „szuperszemély" működik, és ez nem téríti le egyik felet sem saját egyéni evolúciós útjáról. Csak azok létesíthetnek ilyen kapcsolatot, akik tökéletesen felfedik önmagukat, és nem titkolják, miért teszik azt, amit tesznek. Csak őszinte alapon lehet kölcsönösen bizalommal teli kapcsolat. Íly módon válhatunk újra szabaddá és a világmindenséggel összekapcsolódottá.

Az ember társas lény, de csak arra „méltónak" jut vele teljes harmóniában élő társ. Ehhez „fel kell nőni" mindkét félnek. A társsal élő embereknek olyan tiszta lelkiismerettel, odaadóan kell viszonyulniuk egymáshoz, mint saját magukhoz. Úgyis mondhatnánk, hogy társukat mintegy önmagukon belül kell hordozniuk. Így léphet előre mindkét fél az evolúcióban és találhatja meg örömét, mivel képes kölcsönös harmóniát teremteni.

Összefoglalva: a másokhoz való viszonyulásunk szabja meg evolúciónk ütemét. Gyakoroljuk az energia áramoltatást! Az ember tudatosan sugározzon energiát a többieknek. (Pl. haragos, intrikázó embernek a lehető legtöbb energiát kell küldeni. Ha megérzi, hogy az energiához úgy is hozzájut, könnyebben felhagy a mesterkedéssel.) Ha megcsodáljuk egy ember megjelenését, tartását, ha valóban őrá koncentrálunk, mígnem egyedisége felragyog, akkor adhatunk neki energiát, felemelhetjük.

Ehhez az első lépés természetesen az, hogy a magunk energiaszintje magas legyen. Ez esetben megindíthatjuk az energia áramlását önmagunkba, és rajtunk keresztül a másik emberbe. Minél inkább gyönyörködünk a másik ember teljességében, belső szépségében, annál több energia árad belé és természetesen belénk is. Ezért nem is tehetünk jobbat önmagunkkal, minthogy másokat szeretünk, hogy árasztjuk feléjük az energiát. Az energia kivetítése óriási hatást gyakorol az egyénre. Ha az emberek - hátsó szándék nélkül - tudatosan alkalmazzák ezt a módszert, hihetetlen magasságokba képesek emelkedni, miközben egymást építik és maguk is épülnek.

Fóbia

Volt már úgy veletek, hogy beképzelt hősnek éreztétek magatokat, akit magánnyomozók és paparazzik hada követ éppen csak sejthetően? Ezt úgy hívják, hogy paranoia. Lehet, hogy én is paranoiás vagyok, mert azt képzelem, hogy idegen, illetéktelen lények böngészik a blogomat? Na meg nem csak ezt, hanem más egyéb megnyilvánulási formáimat is. Biztos érdekesnek találják. Ez nagyon hízelgő rám nézve tulajdonképpen, hogy ilyen kutatások tárgya vagyok. A névtelen követők mindenütt ott vannak a hátam mögött. Azért is nem írtam mostanában, mert be voltam rezelve, hogy vajon mit szólnak hozzá :))). De inkább túljárok az eszükön, és összezavarom az agyukat mindenféle egymásnak ellentmondó impulzusokkal.

Ez jó: már kijavítottam a hibát, de véletlen a magánnyomozók helyett magánynyomozók-at írtam. Hát hiába, tényleg nincsenek véletlenek. Íme egy újabb bizonyíték.